A fenntarthatóság napja Komlón

Vissza

Környezettudatosságra nevelő játékos vetélkedőkön, előadásokon, bemutatókon és filmvetítéseken vehetnek részt május 8-án az iskolások, másnap pedig egész családok a komlói könyvtár rendezvénysorozatának következő állomásán. A fenntarthatóság napja az energia- és víztakarékosság, szelektív hulladékgyűjtés és környezetbarát közlekedés témaköreiben kínál érdekes és a mindennapi életben is könnyedén használható információkat az érdeklődőknek.

A program egy több hónapja tartó, európai uniós forrásból finanszírozott rendezvénysorozat része, mely azt tűzte ki célul, hogy a város lakóinak szemléletmódját megváltoztassa. Ezek, az elmúlt hónapok tapasztalatai alapján hatásosnak bizonyulnak, hiszen a diákok előszeretettel alkalmazzák otthon az egyedi előadásokon tanultakat és a beszámolók alapján szüleiket is igyekeznek ebbe az irányba terelni.

Annak érdekében, hogy valódi hozzáállásbeli változást lehessen elérni, a családok támogatására is szükség van. Ehhez nagy segítséget jelent, hogy a fiatalok és idősebbek közösen, mindannyiuk számára érdekes aktivitásokra látogathatnak ingyenesen. Pénteken déltől, szombaton reggel 9 órától kezdődően négy helyszín közül lehet majd válogatni. Egy-egy aktivitás várhatóan egy órát fog igénybe venni és tetszőleges sorrendben járhatóak be.

  Aula Gyerekkönyvtár Udvar Udvar
12:00 - 12:30 Megnyitó és intézménybejárás
12:30 - 16:30

Sorverseny vízzel kapcsolatos feladatokkal

Vízkóstoltatás

Teszttöltés

Vízminőség mérési bemutató

Világítótestek fogyasztásának vizsgálata

Ökolimpia (játékos feladatok a szelektív hulladékgyűjtéshez kapcsolódóan)

Ügyességi pálya

Közlekedési szituációkat bemutató pálya

 

A víztakarékosságra fókuszáló sorverseny, vízkóstoltatás, tesztek, vízminőség-mérési bemutató lesz a pénteki iskolás csoportok terítékén. Szombaton KRESZ teszt, világítótestek fogyasztásának vizsgálata és egy átfogó, több területet is érintő fenntarthatósági kvíz is várja a vállalkozó szelleműeket, kortól függetlenül. Az udvarban ügyességi- és közlekedési helyzeteket szimuláló pálya lesz kialakítva, de kézműves foglalkozásra, valamint filmvetítésekre is várják a látogatókat.

 

  Gyerekkönyvtár Aula Terem Udvar
09:00 - 09:30 Megnyitó és intézménybejárás
09:30 - 10:30

Vízminőség mérési bemutató

Világítótestek fogyasztásának vizsgálata

Kézműves foglalkozás (Hulladékból tárgyak)

Teszttöltés

Filmvetítés

(Al Gore: Kellemetlen igazság,

Vad Magyarország)

Ügyességi pálya

Közlekedési szituációkat bemutató pálya

10:30 - 11:30 Nagy fenntarthatósági kvíz

Kézműves foglalkozás (Hulladékból tárgyak)

Teszttöltés

Filmvetítés

(Al Gore: Kellemetlen igazság,

Vad Magyarország)

Ügyességi pálya

Közlekedési szituációkat bemutató pálya

11:30 - 12:30 KRESZ oktatás és teszttöltés

Kézműves foglalkozás (Hulladékból tárgyak)

Teszttöltés

Filmvetítés

(Al Gore: Kellemetlen igazság,

Vad Magyarország)

Ügyességi pálya

Közlekedési szituációkat bemutató pálya

12:30 - 13:30  

Kézműves foglalkozás (Hulladékból tárgyak)

Teszttöltés

Filmvetítés

(Al Gore: Kellemetlen igazság,

Vad Magyarország)

Ügyességi pálya

Közlekedési szituációkat bemutató pálya

 

A programok mindkét esetben ingyenesen látogathatóak. Bővebb információkat „Környezettudatos könyvtár a fenntarthatóbb életmódért Komlón” projektről az info@zold-konyvtar.hu címen kérhet.