Minden csepp számít

Vissza

Ezúttal egész családokat várnak a komlói könyvtár környezettudatossági programsorozatának következő állomására, melynek fő témája a víztakarékosság lesz. Az események megrendezése mellett magán a könyvtár épületén is jelentős átalakításokat végeztek mintegy harmincmillió forintos, európai uniós támogatás segítségével.

A „Környezettudatos könyvtár a fenntarthatóbb életmódért Komlón” elnevezésű pályázat egyik fő eleme a víztakarékosság. Korábban iskolás csoportok részére szerveztek ismeretterjesztő programot e témakörben is, április 11-én, szombaton pedig a gyerekeket és szüleiket egyaránt várni fogják előadásokkal, kvízzel, filmvetítésekkel. A program célja, hogy a családok minden tagjának szemléletmódján változtatva elérje, hogy minél több háztartásban ügyeljenek a természet megóvására. Ehhez olyan praktikus, a mindennapi rutinba könnyen beépíthető trükköket is be fognak mutatni, melyek elsőre ugyan apróságnak tűnhetnek, alkalmazásuk viszont a környezet mellett a számlafizetők pénztárcáját is kímélni fogja.

Az ismeretterjesztő rendezvényekkel összhangban a könyvtár épületén is jelentős fejlesztéseket végeznek. A munkálatok egy része már befejeződött – így lecserélték például a világítótestek jelentős részét LED izzókra és mozgásérzékelős kapcsolókat szereltek fel az intézmény több pontján. Ezek jelentős megtakarítást jelentenek az energiafogyasztás tekintetében. A hónap folyamán egy földbe süllyesztett esővízgyűjtő tartályt telepítenek a könyvtár udvarában, amelyből az úgynevezett szürkevizet szűrés és tisztítás után egy szivattyúrendszer segítségével az intézmény mellékhelyiségének öblítésére fogják felhasználni. Az felhasznált ivóvíz mennyiségét tovább csökkenti majd az infra-érzékelős, önműködően elzáró csaptelepek felszerelése.

A későbbiekben a szelektív hulladékgyűjtés, az energiatakarékosság és a környezetbarát közlekedés témaköreiben is számíthatnak a komlóiak egész délutános családi rendezvényekre.