Költségmegtakarítást fog eredményezni az a 10 köbméteres tartály, amely az esővizet lesz hivatott összegyűjteni. A megszűrt, úgynevezett szürkevizet a mellékhelyiségek öblítésekor fogjuk használni, ahová önálló szivattyú- és vezetékrendszer juttatja majd el. Az ivóvíz-spórolást szolgálják az infravezérlésű csaptelepek is, amelyek a kezet mosó ember távozása után automatikusan elzáródnak. Az új technológiákkal várhatóan 20%-kal csökken majd a vízfogyasztásunk.

Az ivóvíz napja Komlón című rendezvényünkön vízminőség-mérési bemutató, vízminőség próba, interaktív, kiscsoportokban megvalósuló gondolkodásformáló játékok és multimédiás anyagok várják majd az érdeklődőket.

Hírek

A végéhez ért a komlói könyvtár környezetvédelmi beruházása

Harmincmilliós környezetvédelmi beruházás ért véget a komlói könyvtárban, mely felújításokat és egy, a fenntartható életmódot népszerűsítő programsorozatot is magába foglalt. Az európai uniós forrásból 2014 decembere és 2015 májusa között megvalósult projekt rendezvényein több száz diák és felnőtt vett részt, valamint az intézmény mindennapi működését is környezetbarátabbá tette.

Bővebben

A fenntarthatóság napja Komlón

Környezettudatosságra nevelő játékos vetélkedőkön, előadásokon, bemutatókon és filmvetítéseken vehetnek részt május 8-án az iskolások, másnap pedig egész családok a komlói könyvtár rendezvénysorozatának következő állomásán. A fenntarthatóság napja az energia- és víztakarékosság, szelektív hulladékgyűjtés és környezetbarát közlekedés témaköreiben kínál érdekes és a mindennapi életben is könnyedén használható információkat az érdeklődőknek.

Bővebben

Minden csepp számít

Ezúttal egész családokat várnak a komlói könyvtár környezettudatossági programsorozatának következő állomására, melynek fő témája a víztakarékosság lesz. Az események megrendezése mellett magán a könyvtár épületén is jelentős átalakításokat végeztek mintegy harmincmillió forintos, európai uniós támogatás segítségével.

Bővebben

Az ivóvíz napja Komlón

A komlói könyvtár környezettudatos fejlesztési projektjének keretében az általános iskolásoknak szerveznek játékos és informatív programokat február 23-án.

Bővebben

Infrastruktúra-fejlesztés és környezeti nevelés Uniós pénzből a komlói könyvtárban

Több tízmillió forintos környezetvédelmi program indul decemberben a komlói könyvtárban. A fél évig tartó beruházás menetrendjében számos infrastrukturális beruházás mellett a helyiek környezettudatosságát erősítő rendezvények is szerepelnek.

Bővebben